Tisztújító közgyűlés a Magyar Tudományos Akadémián május 8-10-én
Az MTA legfőbb döntéshozó testületének hétfőn kezdődő, 188. ülését Lovász László elnök nyitja meg. Hétfőn adják át a legrangosabb akadémiai elismeréseket, utána a megszokottnál is több témát tartalmazó munkaközgyűlés következik, kedden pedig zárt ülésen megválasztják az MTA tisztségviselőit. Az idei közgyűlésen rendezik meg először a fiatal kutatók fórumát. A teljes [...]
A módszer, ami jobb a kemoterápiánál
Amerikai kutatások azt vizsgálják, hogy biológiailag lebomló nanorészecskék segítségével hogyan lehet átprogramozni az immunsejteket – más néven a T-limfocitákat –, hogy azok felismerjék és elpusztítsák a rákos sejteket. A nanotechnológiás immunterápia egyszer forradalmasíthatja a jelenleg használatos rákkezelési módokat is, ehhez azonban még nagyon sok kísérletre van szükség – mondta az [...]
Elsőként figyeltek meg hattagú molekulagyűrűket metanol-víz elegyek hűtése során az MTA kutatói
Az alkoholos oldatok mikroszkopikus szerkezetének hőmérsékletfüggését eddig mindössze egyetlen röntgendiffrakciós méréssorozat írta le. A metanol-víz elegyek atomi szintű szerkezetét az MTA Természettudományi Kutatóközpont és az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont közös kutatása keretében elemezték. A teljes hír az MTA.hu honlapján olvasható
Fém-mentes katalizátorral szintetizálható illatok az MTA TTK kutatóinak új eljárásával
Új kémiai módszerek új lehetőséget teremtenek a vegyészek számára, hogy hatékonyabb, egyszerűbb vagy környezetbarátabb mód nyíljon vegyületek előállítására, amelyek azután új gyógyszerek, illat- és más, funkcionális anyagok formájában hasznosulhatnak. Az MTA Természettudományi Kutatóközpont Szerves Kémiai Intézet munkatársai, Bakos Mária, Gyömöre Ádám, Domján Attila és Soós Tibor nemrég számoltak be egy [...]
„Nagy megtiszteltetés és kemény munka” – Lovász László elnökjelölti koncepciója 2017–2020-ra
Fiatalítás, női akadémikusok, kutatóintézet-hálózat, országos kutatási programok, kormány- és nemzetközi kapcsolatok, társadalmi szerepvállalás – az mta.hu teljes terjedelmében közli az akadémikusoknak és a nem akadémikus közgyűlési képviselőknek korábban már megküldött elnökjelölti koncepciót (Lovász László elnökjelölti koncepciója itt olvasható) Lovász Lászlót 2014-ben választották az MTA elnökévé. Az MTA Jelölőbizottsága az elektronikus [...]